...mert kell egy hely, amely feltöltődés anyának, mókázás a babának!
profilkepek-gosi-bernadett

Szia,

én az egyik álmodó Vida-Gősi Bernadett vagyok, első gyerekes anyuka. Nagyon vártam a pillanatot, hogy végre anya legyek, de nem jött olyan könnyen. Tehát volt rá időm, hogy felkészüljek mind testileg, mind lelkileg. És akkor végre eljött a nagy nap, amikor a kezembe foghattam kislányunkat, Bellát.

A hazatérésünk után az idő múlásával egyre többször fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ezt senki nem mondta…. - hogy ennyire fáradt leszek, ennyire nyúzott, és nem csak mosolygásból áll a napunk. Semmi nem olyan, mint amilyennek elképzeltem, de nem beszéltem erről senkinek, hiszen EZT vártam! Tényleg EZT vártam???

Aztán jött a segítség, egy másik álmodótól. :-) Valaki, aki immár 2 gyerekes anyuka, és akivel félve, de mertem beszélni, majd megnyugtatott, erőt adott.

Na ekkor jött az ötlet, hogy biztos nem vagyunk egyedül, másoknak is kell a megerősítés, a támogatás, a segítség.

Így született az ANYAKUCKÓ! :-)

profilkepek-ajtai-bernadette

Ajtai Bernadette vagyok, 33 éves két gyermekes anyuka, élettárs és .

Igen, ebből a felsorolásból van még pár szerep, ami hiányzik, de a legfontosabb, amit az én élethelyzetemben nem „illik” ennyire kiemelni az a , csupa nagybetűvel.

Amikor a fiam megszületett 23 éves voltam és hittem, hogy nem szabad panaszkodni, mert az anyaság a legszebb dolog a világon és minden csupa rózsaszín, csak biztos én vagyok a béna és nem látom jól, hogy nekem nem lehetnek igényeim, mert csak a gyerek számít.

A lányom születésekor már tudtam mi vár rám és azt is elhatároztam, hogy nem fogok többet hallgatni a negatív dolgokról és mindent megteszek, hogy legyen időm magamra is, akkor is, ha ezzel megbotránkoztatok másokat.

Barátnőmmel, az Anyakuckót azért keltettük életre, hogy legyen egy hely, ahol mindenki bátran elmondhatja azt ami bántja, ahol erőt meríthet és segítséget kaphat a mindennapokhoz... mert mi azt valljuk, hogy a jó anyuka a kiegyensúlyozott NŐnél kezdődik....